2013. augusztus 29., csütörtök

19. Rendbontók

Harry szemszöge
Elindultunk a koncertre. Zayn Petra kezét fogta, a többiek szórakoztak én meg csak néztem ki az ablakon. 
-Harry minden rendben? -kérdezte a mellettem ülő Orsi. 
-Persze. -vágtam rá rögtön. Többet nem kérdezett. Mikor bekanyarodtunk az utcába, már a kocsiból is hallotuk a directionerek sikoltását. Leparkoltunk és a kocsi előtt már négy biztonsági őr állt és várt ránk. Kiszálltunk és még hangosabban síkitottak. Elindultunk befelé,de közben kiosztottunk pár autogrammot,majd bementünk. Bent a szervezők elirányítottak minket az öltözők felé. Egy közös öltözőt kaptunk. Bent a ruháink kivoltak készítve. Gyorsan magunkra kaptunk,majd bejöttek a sminkesek és a fodrász. 

Orsi szemszöge
A rendezők nem engedték be az öltözőbe Petrát,ezért ő a sátor előtt leült egy székre.
-Siessetek már. -szóltam rájuk,mert csak szórakoztak. Készen megálltak előttem. Megigazgattam a ruhájukat és egyebet,majd kivezettem őket az öltözőből. Megálltunk a színpad mögött. Kikukucskáltam és már tele volt a nézőtér. 
-Na srácok csak ügyesen. -mondtam,mire mindannyian bólogattak. Megszólalt az ismert kolompok hangja ami a What makes you beautiful elején van. A srácok meg felfutottak a színpadra. A csajok nagyon örültek nekik,kicsit túlságosan is. Elénekltek jó pár számot. Majd egy kis pihenőt tartottak,addig beszélgettek a közönséggel.
-Na srácok tetszik a koncert? -kiabálta a mikrofonba Niall. Felsíkitottak,így kifejezve válaszoltak. Egyszer csak a tömegben észre vettem egy táblát. Az volt rá írva hogy : Petra egy ribanc. Na ezt hogy képzeli?! Elindultam felé,hogy rászóljak. Nagy nehezen törekedtem át magam a tömegen. Már majdnem ott voltam,mikor Zayn beleszólt a mikrofonba.
-Te még is mit képzelsz magadról?! -ordibálta Zayn.

Louis szemszöge
Zayn leugrott a színpadról és a tömegbe vetette magát. A fiúkkal értetlenül néztünk egymásra. Nem értettük  mi történt Zaynnel. Aztán Liam a tömegben egy pontra mutatott. Mind oda néztünk és most már értettük miért ilyen mérges Zayn. Gyorsan utána mentem ,hogy ne csináljon olyan dolgot amit később meg bán. 
-Hát srácok mára ennyi volt. Fél óra múlva autogram osztás a park bejáratánál. -mondta Liam a mikrofonba. Zayn oda ért a csajhoz és ordibálni kezdett vele. Gyorsabb tempóra váltottam. Gyorsan odaértem hozzájuk. 
-Zayn fejezd be ettől nem lesz jobb semmi. -szóltam rá.
-Ez a kis ribanc bántja a barátnőmet. -kiabálta Zayn.
-Hozzá sem értem. -mondta a csaj.
-Te vagy a ribanc. -mondta mérgesen Zayn.
-Gyűlőllek titeket. -mondta a csaj.
-Akkor mit keresel itt?? -kérdeztem most már én.
-Azért jöttem,hogy tudassam veled. -mutattott Zaynre. -hogy a barátnőd egy kis ribanc. -mondta.
-Na ebből elég! -ugrott volna a csajra ha meg nem fogjuk Orsival.
-Engedjetek. -kiabálta Zayn.
-Na pápá kis pöcsök. -integetett majd el topogott a magassarkújában. Zaynnel vissza mentünk a többiekhez. Elengedtük Zaynt és Petra egyből a karjaiba ugrott. 
-Az a hülye kis liba nem mondhat semmit az én gyönyörű barátnőmről. -mondta Zayn. Petra eltolta magától Zaynt és mélyen egymás szemébe néztek majd Petra megcsókolta Zaynt. A többiek hangos füttybe kezdtek. Olyan szépek együtt. Olyan jó nekik,hogy szeretik egymást, tisztelik és kitartanak egymás mellett. Olyan rossz érzés így itt lenni Orsival egy helyen ,úgy hogy nem ölelhetem meg és nem csókolhatom meg és nem tudhatom a magaménak. Elmentünk autogrammot osztani majd hazamentünk. A csajok még elmentek egy csajos estére,így csak öten mentünk vissza a szállóba.

Petra szemszöge
-Hova menjünk? -kérdeztem.
-Láttam egy plakátot,hogy a tenger parton lesz egy buli. -mondta Orsi és elindultunk a partra. Ott vettünk egy bikinit és elmentünk a wc-be felvenni. Én egy rózsaszínt Orsi meg egy kék és narancssárgát vett. A buliba mindenki bikiniben volt. A fiúkon meg ússzónaci. Leültünk a bár pulthoz és rendeltünk négy whiskyt. Egyszer csak két csaj ült le mellénk. Nagyon be voltak állva de már mi is.
-Sziasztok. -köszönt a rózsaszín hajú.
-Én Rose vagyok ő meg Nessa. -mondta Rose.
-Orsi. -nyújtotta a kezét Orsi.
-Magyarok vagytok?? -kérdezte Nessa.
-Igen. Amúgy Petra vagyok. -mondtam. Még ittunk egy keveset ,majd elmentünk sétálni a parton. Egymást fröcsköltük.
-Menjünk ismerkedjünk egy kicsit. -mondta Orsi.
-Mi?? -kérdeztem.
-Majd meglátod. -mondta és karon ragadott minket. Így négyen támolyogtunk az utcán és énekeltünk. "Kicsit" hangosan. Egy régies házhoz értünk. A kapu zárva volt,így átmásztunk a kerítésen és közben végig röhögtünk. Az ajtón hangosan dörömböltünk. 
-Nyissa ki itt a mikulás. -ordította Rose. 
-Ki az?? -hallottuk bentről a hangot. 
-A mikulás. Ön jó kislány volt?? -kérdezte Orsi.
-Takarodjatok a házamtól. -kiabálta.
-De hát az ajándéka itt van. -mondta Nessa.
-Csajok szerintem menjünk. -suttogtam.
-Jaj Petra maradj már. Lazulj egy kicsit. -mondta Orsi. 
-Hívom a rendőrséget! -kiabálta és lépteket hallotunk.
-De nekik nincs ajándék. -mondta Rose,mi meg hangosan felnevettünk. Leültünk a lépcsőre és beszélgettünk. 10 perc múlva hangos szírénát hallotunk. 
-Futás. -álltunk fel és futni kezdtünk a kert végébe.
-Álljanak meg! Fel a kezeket! -kiabált egy férfi. Mire mindannyian megtorpantunk. Óvatosan feltett kezekkel meg fordultunk. 


Zayn szemszöge
Hazamentünk a srácokkal és tv-ztünk. Elkezdődőtt a híradó. Mindannyian figyeltük,mert szeretünk értesülni a legújabb hírekről. 
-Kedves nézzőink. Friss hírekkel jelentkezünk. Egyenesen Dublinból. Embereink a helyszínen vannak. kapcsoljuk is Ashleyt. -mondta a híradós nőci. 
-Jó estét mindenkinek! A mai este itt a tenger part melletti egyik utcában feljelentés érkezett a rendőrségre egy idős hölgytől miszerint négy lány nem hagyja őt békén. A rendőrők hamar kiértek a helyszínre és elkapták a lányokat akik fürdőruhában voltak. Két lány a One Direction barátnők,a másik két lány pedig ismeretlenek. A rendőrők bevitték őket az őrsre csendháborításért és magán lak sértésért.
-Úristen. -nevettet Harry.
-Ebben nincs semmi vicces. -mondta Liam. Én csak ott ültem a kanapén és az elhangzottakat emésztettem. 
-Gyere Zayn. -állt fel Louis. Fel álltam és hirtelen mérges lettem. Hogy mit csinált??? Beszálltunk a kocsiba és az őrsre mentünk. A lányok a folyosón ültek és nevettek.(?). Kinyílt a melletük lévő ajtó és egy borostás ember lépett oda hozzánk. 
-Jó napot kívánok. Maguk jöttek a lányokért?? -kérdezte.
-Igen. -mondta Louis. 
-Mind a négyet kivisszik?? -kérdezte.
-Igen kivisszük. -mondta Louis.
-Rendben akkor kövessenek. -mondta és elindult. Mentünk utána. Az irodába kifizettük a váltság díjat és kimentünk. Odamentem Petrához és megfogtam a karját és erősen felhúztam a székről.
-Szia cica. -köszönt nyálasan. 
-Gyere menjünk. -rángattam az ajtó felé. Mindenki kiért és beszálltunk a kocsiba. A csajok nagyon piásak voltak mert összevissza mindent mondtak és mint a hülyék röhögtek. Kidobtuk a két  csajt otthon és hazamentünk. A fiúk már vártak ránk. Én szó nélkül fel mentem a szobába és elmentem tusolni. Petra belépett a fürdőbe és tekintetét rám emelte. Levette magáról a bikinit és beállt mellém. Lefürödtünk majd felvettük a pizsit és bebújtunk az ágyba.
-Nagyon sokba kerülsz te nekem. -tűrtem a füle mögé egy tincset.
-Majd valahogy kárpótollak. -simitott végig a mellkasomon ,engem ettől az érintéstől kirázott a hideg.    ( jó értelembe) és elaludtunk.

Louis szemszöge
Orsi ledobta magát a kanapéra. Leültem mellé,a többiek meg fel mentek a szobájukba aludni.
-Gyere felmegyünk a szobába. -álltam fel és a kezemet nyújtottam felé. Megfogta és vissza rántott maga mellé. Az ölembe ült nekem szembe és megcsókolt. 
-Orsi állj le. -toltam el magamtól. 
-Álmos vagyok. -mondta és már el is aludt a melkasomon. Felálltam és az ölembe vele mentem a szobába. Lefektettem az ágyra,majd betakartam. Én lefürödtem és én is befeküdtem az ágyba. 

Sziasztok. Remélem tetszett a rész. Bocsi hogy ilyen rövid lett. Valószinüleg egy hét és hozom a kövit. Puszi


2 megjegyzés:

  1. Mikor lesz a kövi? :) amúgy nagyon jó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D hát a suli miatt most nagyon sok dolgom van,de ha minden igaz 2013.09.11.-én hozom :D előre is köszi a türelmet. :D

      Törlés