Orsi szemszöge
Reggel az ébresztőm csipogására ébredtem. Kinyomtam majd a fürdőbe ballagtam. A tükörben halálra rémültem magamtól. Gyorsan megcsináltam a hajam és a sminkem,majd magamra kaptam egy farmernadrágot és egy fehér pólót amin egy rózsaszínű szív volt. Szerencsére tegnap este összepakoltam a bőrőndöm így ma nem kellett ezzel szenvednem. 10 órakor jönnek a fiúk ide a turnébusszal. A sofőrünk Luke hozza a buszt. Lementem a konyhába és megreggeliztem. Közben Petra és Zayn is felkelltek. Mondtuk Zaynnek hogy maradjon itt enni,de mondta,hogy hazamegy mert még pakolnia is kell. Szóval hosszú csókot váltottak majd Zayn elment.Közben előkerestem a turné programot amit nem rég állítottam össze. Először Írországba megyünk. Dublinban állunk meg és a Croke Parkban koncerteznek.Felmentem a szobába és a még kimaradt dolgaimat is elpakoltam,majd nagy nehezen lecipeltem a bőrőndöket az ajtóhoz. 9:50-kor csengettek. Kinyitottam és a fiúk áltak az ajtóban.
-Kész vagytok? -kérdezte Harry.
-Igen mehetünk. -mondtam és felkapták a bőrőndőket és a buszba pakolták őket.Mi addig felszáltunk a buszra.
-Szia Luke. -köszöntem a sofőrünknek. Luke olyan 50 év körül lehet.
-Szia kislány. -mosolygott rám. Luke mindig így hív engem. Már láttam egyszer a turnébuszt de még most is sokkot kaptam mikor megláttam belülről.

-Amugy hogy fogunk aludni?? -kérdeztem,mert nem különágyak voltak. Vagyis csak egy különágy volt.
-Harry,Niall,Louis és én alszunk a négyes kanapén. Te a különágyon, Zayn meg Petra a kétszemélyesen. Jó lesz? -kérdezte Liam.
-Tökéletes. -mondtam. Odamentem az ágyamhoz és a kistáskámból kipakoltam a fontosabb cuccokat ,majd ledobtam magam az ágyra.Felálltam és odamentem Petrához. Beszélgettünk,hogy milyen lesz úgy itt lenni,hogy nem vagyok együtt Louissal.
-Úgy is ki fogtok békülni. -mondta és megsimogatta a karomat. Csakhogy én egy ideig nem akarok megbocsátani Louisnak. Pedig nagyon hiányzik az ölelése az illata mikor hozzá bújok,a csókjai.... De erősnek kell mutattnom magam,mert nem szabad neki megbocsátani. Talán majd mikor megérdemli a bocsánatom. Harry,Louis és Niall a kanapén ülve PS-eztek, Liam a konyhában csinál valamit, Zayn és Petra ülnek a kanapén és Zayn feje Petra ölében van és úgy romantikáznak így odaültem Harry és Niall közé és onnan figyeltem a játékot ami nagyon uncsi volt. Kicsit álmos voltam,mert az éjjel nem tudtam sokat aludni,így azt éreztem hogy magamtól lecsukodik a szemem. Olyan nehéznek éreztem,hogy nem tudtam kinyitni,így pár másodperc alatt elaludtam.
*Álom
Reggel arra keltem,hogy csipog az órám. Kikapcsoltam majd lementem a nappaliba. Mindenki lent volt. Niall evett a többiek meg filmet néztek.
-Jó reggelt. -huppantam le a kanapéra. Senki nem köszönt vissza de még csak rám se néztek. Pár perc múlva Petra jött meg.
-Sziasztok. -köszönt és mindenkihez odament és megölelte. Mindenkihez kivéve hozzám. Vajon mit csináltam,hogy nem vesznek észre??
-Na jó nem tudom mit csináltam,hogy nem szóltok hozzám,hogy nem néztek rám. Feladom. Segítsetek és mondjátok el. -mondtam. Mindenki felém fordult.
-Hogy mit csináltál?? -kérdezte gúnyosan Niall. Olyan fura volt őt ilyen hangnemben hallani.
-Miattad ment tönkre a banda és miattad mindenkinek az élete semmivé vált. -mondta Harry.
-Hogy micsoda?? -kérdeztem.
-Jól hallotad. -mondta Liam.
-Utállunk téged!! Nem is tudom mit keresel itt. -kiabált rám Zayn. Óvatosan Louis felé fordultam.
-Te sem szeretsz?? -kérdeztem. Mire megrázta a fejét. Nem tudtam elhinni amit mondtak. Hogy mit csináltam?? Nem is csináltam semmit. Tönkre ment a banda??? Mi van itt?? Most szórakoznak velem?? Felálltam és kifutottam a házból. Senki nem szeret,mindenki utál. Át akartam menni az úton,ám egy erős fényt láttam és a földre estem.
-Segítség!! -kiabáltam.
-Orsi...Orsi. -hallottam hangokat a fejemben.
*Valóság
Hirtelen kinyitottam a szemem és felültem,de úgy hogy megszédültem. Louis kék szemeivel találtam szembe magam.
-Hol vagyok?? -kérdeztem és a hajamba túrtam.
-A turnébuszban.De megérkeztünk Dublinba . -mondta.
-Hol vannak a többiek?? -kérdeztem.
-Már bementek a szállodába,de téged nem akartunk felkelteni. -mondta.
-És te miért nem mentél?? -kérdeztem.
-Itt maradtam és megvártam,míg felkelsz. Ja és bocsi,hogy felkeltettelek csak azt kiabáltad,hogy segítség. Mit álmodtál??-kérdezte és az arcomat fürkészte.
-Nagyon rosszat álmodtam. -mondtam,de nem akartam neki elmondani hogy mit. Ezt ő is észrevette így nem kérdezgettet tovább.
-Na gyere menjük a többiekhez. -fogta meg a kezem,de én egyből elkaptam. A bőrőndőket már bevitték szóval csak a kis táskámat fogtam meg és kiindultam. Dublinban nagyon hűvős volt most az idő. A szálloda mögött parkolt a busz,így a hátsó ajtón mentünk be. Gyönyörű szálloda volt. Louissal beszálltunk a liftbe. Olyan furcsa volt ,hogy nem bújhattam oda hozzá. Kínos csendben voltunk mikor Louis megszólalt.
-Figyelj Orsi. Nagyon sajnálom amit tettem és életem végéig utálni fogom emiatt magam,mert egy bunko paraszt voltam és tudom hogy a pia nem mindenre megoldás,de nagyon rossz volt,hogy megcsaltál,ráadásul a legjobb barátommal. És kicsit túl komolyan vettem mindent és nagyon gyerekesen megsértődtem. Orsi bocsáss meg kérlek. Én nem bírok nélküled élni,mert nagyon szeretlek.Megtudsz nekem valaha bocsátani?? -kérdezte és a föld felé hajtotta a fejét.
-Louis. Én is szeretlek. -mondtam mire rám nézett. -de nekem még kell egy kis idő hogy gondolkozzak és ezt feldolgozzam. -mondtam,mire Louis sóhajtott egyet.
-Én várni fogom. Akár életem végéig várok rád. -mondtam. Csipogott a lift jelezve,hogy megérkeztünk. Kiléptünk és a szoba felé vettük az irányt. Beléptünk és a fiúk nem voltak itt. Olyan nagy és tágas volt a lakosztály. Louissal körbejártuk a házat. Mindenki a saját szobájában volt. Kiderült,hogy én Louissal kerültem egy szobába,ráadásul franciaágy volt. Sokáig ment a vita,hogy én nem akarok ott aludni,de végül kénytelen voltam beleegyezni.

Petra szemszöge
Orsi bealudt a buszban a fiúk játéka alatt. Mondjuk megértem,mert nagyon unalmas volt,de én Zaynnel voltam elfoglalva. Annyira szeretem. <3 . Orsi egész úton aludt pedig olyan szép helyeken mentünk. Ráadásul komppal is mentünk. Csomó képet csináltam ,majd megmutatom neki. Nagyon hosszú volt az út. De Zayn nem hagyott unatkozni. A fiúk is végig hülyülték az utat. Louis végig Orsira figyelt. Olyan cuki volt. Remélem Orsi minél hamarabb megbocsát neki. Már Dublin közelében jártunk,mikor a fiúk kitalálták.hogy üvegezzünk. Hát oké. Leültünk egy körbe és játszottunk. Harry pörgettet először. És persze rám mutatott.
-Felelsz vagy mersz?? -kérdezte.
-Merek. -mondtam.
-Nem rossz kezdés. -mosolygott.
-Üvegen keresztül csókold meg Liamet én meg lefotózom és felteszük twitterre.
-Nem lehetne Zaynt?? -kérdeztem.
-Nem. -mondta.
-De mindenki erről fog beszélni. -mondta Liam.
-Nem baj. -mondta Harry.
-Na jó. -álltam fel . Kérdőn néztem Zaynre,ő meg bólintott,hogy csináljam nyugodtan. Odamentünk Liammel és Harry meg lefotózott minket.
Harry köré gyűltünk és megnéztük a képet. Nagyon jó lett. Tovább játszottunk és még sok durva feladat volt. Majd Luke szólt,hogy megérkeztünk. Egyszerre néztünk Orsi felé.Olyan békésen szunyókált.
-Én itt maradok vele és meg várom míg fel kel. -mondta Louis. Fiúk felkapták a bőrőndőket és bementünk a szállodába. Nagyon szép volt. A lakosztályba felosztottuk a szobákat. Én Zaynnel, Liam Harryvel és Niallel végül Orsi Louissal. Hát mikor megjöttek ebből is lett vita végül Orsi elfogadta. Zaynnel romantikáztunk majd Orsi nyitott be.
-Bocsi,hogy megzavarom a romantikus pillanataitokat. -mondta nekünk meg szétváltak ajkaink.
-Készülődjetek,mert egy óra múlva indulunk a koncertre. -mondta és már ki is ment. Elkezdtünk készülődni. Én ezt vettem fel:
Orsin pedig ez volt:
Orsin pedig ez volt:
Remélem tetszett a rész. :D Pippáljatok és komizzatok :D
Nagyon tetszik,várom a következőt.
VálaszTörlésSietek :D
Törlés