-Jó reggelt kicsim. -suttogtam Petra fülébe. Mire morgott egyet és fejére húzta a takarót.
-Ideje fel kelni mert mindjárt indulunk. -mondtam.
-Még öt percet légyszi. -mondta. Felemeltem a takarót és bebújtam Petra mellé. Apró puszit nyomtam az orra hegyére,mire felnevetett. Csókot nyomtam hívógató ajkaira,majd kibújtam a takaró alól. Nagy nehezen Petra is kikelt az ágyból. Mindketten felöltöztünk majd Niall futott be a szobába.
-Jó reggelt fiatalok. -köszöntött minket.
-Niall egy idősek vagyunk. -mondtam nevetve.
-Nem baj. -nevetett Niall.
-Niall segítesz levinni a bőrőndjeinket?? -kérdezte Petra.
-Persze. -mondta Niall és felkapott egy bőrőndöt és levitte. A többit Petrával ketten levittük. A többiek már készen álltak a nappaliban.
-Azt hittük már sohasem jöttök. -nevetett Orsi.
-Petra a hibás. -mutattam Petrára.
-Nem is. -vágott durci fejet mire egy puszit adtam az arcára. Mi fiúk bepakoltunk a buszba míg a csajok csak álltak és néztek minket.
-Ne csak álljatok ott. -mondta Harry,mire a lányok megfogták a kis retiküljüket és bettették a buszba.
-Hát ez nagy segítség volt. -nevetett Liam.
-Hello Luke. -köszöntünk a sofőrnek.
-Sziasztok skacok. -köszönt. Elindultunk Manchesterbe. Még csak féluton voltunk mikor éppen az első ablakon néztem ki és észre vettem,hogy a mi sávunkban velünk szembe gyorsan jön egy kocsi. Megfogtam Petra kezét és magamhoz öleltem és már csak a sötétséget láttam.
Liam szemszöge
Éppen Niallel beszélgettem,mikor egy kocsi teljes erővel belénk jött. Erősen neki csapodtam az előttem lévő ülésnek. Szerencsére nem ütöttem be semmimet sem nagyon. Kinyitottam a szemem és fejjel lefelé voltunk. Körül néztem és mindenki csupa vér volt. Amilyen gyorsan tudtam kikapcsoltam a biztonsági övet és kiszálltam a buszból. A másik kocsi az árokban hevert. Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam a mentőket. 10 perc múlva már hallotam a szíréna hangot. A kocsik mögöttünk feltorlodtak.
-Jó napot kívánok maga Liam Payne? -kérdezte az egyik mentős míg a többi próbálta kiszedni a barátaimat a felborult buszból. Fél óráig tartott ez majd mindenkit befektettek a mentőbe. Több mentő kocsinak is kikellett jönni mert nem fértünk be. Petrát Zaynnel tették be a kocsiba, Niallt Harryvel, Orsi külön kocsival ment mert neki nagyon súlyos. Én pedig Louis mellé pattantam be. Azt mondták a mentősők hogy csak elájultak és nem sokára fel fognak kelni. Louis félutón a kótházba felébredt.
-Liam. -mondta erötlen hangján.
-Jaj haver jól vagy?? -kérdeztem.
-Nem tudom,hol vagyok?? És hol vannak a többiek?? És hol van Orsi?? Ugye nem lett semmi baja?? -tette fel a sok kérdést.
-Nyugi Louis..még nem tudok semmit. Autóbalesetet szenvedtünk és mindannyian elájultatotok. -mondtam.
-És Orsi?? -kérdezte.
-Kórházba viszik őt is. -mondtam.
-Fáj valamid?? -kérdeztem.
-A kezem. -mutattot a kezére amin egy vékony kötés volt. Megérkeztünk a kórházba. Én végig Louissal voltam. Befektették egy kórterembe és begipszelték.
-Elnézést megmondaná hol vannak a többiek akiket most hoztak be autóbalesettel?-kérdeztem a nővért.
-Persze menjen fel a második emeletre és ott az utolsó három szobában lesznek. -mondta.
-Köszönöm. -mondtam és elindultam a többiekhez. Ahogy mentem végig a folyosón nagyon rosszul éreztem magam. Ez a semleges zöld színű falak és erős kórszag borzasztó. Szaporábbra vettem a tempót majd megáltam a 27-es szoba előtt. Lassan kinyitottam az ajtót,ami hangos nyikorgással nyílt ki. Beléptem a szobába és Niallt és Petrát pillantottam meg egy-egy külön kórtermi ágyon. Niallnek a kezéből rengeteg infuziós cső lógott ki. Petra csak feküdt az ágyán és jobb lába be volt gipszelve . Odamentem hozzá és leültem az ágy melletti székre és egyszer hol rá hol Niallre néztem. Egyszercsak kipattantak Petra szemei és vizsgálódva nézett körbe majd rám emelte tekintetét.
-Liam. -mondta boldogan.
-Szia. -mosolyogtam rá.
-Hol vagyok?? -kérdezte azt a kérdést amit már Louis is fel tett és szerintem még sokan fognak feltenni.
-Kórházba,de nincs semmi komoly bajod. -nyugtattam meg.
-És a többiek?? -kérdezte.
-Még csak Louisnál voltam de szerintem a többieknek sincs bajuk. -mondtam.
-Niallből miért lóg ki ilyen sok cső?? -kérdezte.
-Nem tudom. -hajtottam le a fejem. Egy idősőső korban lévő férfi lépett be a kórterembe fehér köpönyegben.
-Fel is ébredt hölgyem?? -kérdezte miközben az ágy másik oldalára lépett és a kezében tartott jegyzettömböt nézte.
-Igen és megtudná mondani hogy az a fiú hogy van?? -kérdezte Petra.
-Sajnos nem túl jól. -mondta a férfi.
-De megfog gyógyulni doktor úr?? -kérdeztem.
-Megfog de bent kell tartani egy hétig és utána meglátjuk,hogy gyógyul-e ha igen akkor haza mehet ha nem akkor még egy beavatkozás szükséges majd neki. -mondta.
-És én?? -kérdezte Petra.
-Maga akár holnap is hazamehet. Kap egy mankót,hogy tudjon menni,de hetente kell vissza jönni kontrollra. -mondta a doktor.
-Köszönjünk szépen. -fogtam vele kezét,majd kilépett a kórteremből.
-Figyelj Petra én most megnézem a többieket és majd vissza jövök. -mondtam.
-Rendben,de én nem mehetek?? -kérdezte.
-Pihenj. -mondtam. A 28-as terembe mentem ahol Harry feküdt. Szerencsére neki sincs komolyabb baja,csak karzolások vannak rajta. Zayn egy fiatal csajjal volt egy szobába és mikor bementem akkor is éppen beszélgettek.
-Csá haver. -pacsizot le velem.
-Hogy vagy?? -kérdeztem.
-Jól csak egy pár seb van rajtam. -mondta.
-Szia Perrie vagyok. -intett a szőke csaj a másik ágyról. Ilyen kis cicababának nézett ki.
-Liam. -fogtam vele kezet.
-Liam mikor mehetek ki innen?? -kérdezte Zayn.
-Beszéltem az orvossal és holnap már jöhetsz haza. -mondtam.
-Nagyon fogsz hiányozni Zayne. -nyávogta a szöszi. Zayne?? Már becézgeti?? Ennek nem lesz jó vége én már érzem.
-Nem szeretnél eljönni Petrához?? -kérdeztem Zayntől.
-Zayne most itt marad velem. -mondta Perrie. Zaynre néztem aki nem szólt semmit csak ült.
-Hát akkor jó. De Zayn nagyon megfogod bánni,hogy ezzel a plázacicával beszélgetsz ahelyet,hogy a szerelmed mellett lennél. -mondtam és kiléptem a szobából és hangosan becsaptam. Egyenesen Orsihoz mentem. A szobába az az orvos volt akivel már találkoztam egyszer.
-Jó napot. -köszöntem megint.
-Jó napot. -köszönt vissza.
-Hogy van Orsi?? -kérdeztem.
-Sajnos belsővérzése van és kómába esett. -mondta az orvos és én azt hittem most elájulok.
-De hát a többieknek miért nincs ekkora bajuk?? Miért csak neki?? -kérdeztem.
-Sajnos Niall Horannak is ilyen súlyos a betegsége. És valószínűleg azért mert ők ültek közel az ablakhoz és így az üveg meg a csapódás miatt van ez. -mondta nyugodtan. Hogy tudnak mindig ilyen nyugodtan beszélni?
-És mikor ébrednek fel?? -kérdeztem.
-Nem lehet tudni. De ha szeretné egy szobába tesszük őket és így könyebb lesz őket látogatni. -mondta. Egyből belementem és már vitték is őket egy szobába.
*Visszaemlékezés

Petra szemszöge
Olyan furcsa most minden. Mintha egy álomban lennék, egy rossz álomban. Itt fekszek a kórházban begipszelt lábbal és meg se tudom mozdítani. Niall a mellettem lévő ágyon fekszik és meg sem mozdul. A legrosszabb pedig az hogy nem tudom mi van a többiekkel. Mi van Orsival és legfőképpen mi van Zaynnel. Vajon annyira komoly a baja hogy nem tud átjönni hozzám. Remélem nincs semmi baja. Ekkor nyílt az ajtó és az orvos és Liam lépett be.
-Gyere Petra másik szobába mész. -mondta Liam.
-És hogyan menjek oda?? -kérdeztem a lábamra utalva.
-Hát sajnos mankója csak holnap reggel lesz szóval hívok valakit. -mondta az orvos.
-Majd én átviszem. -mondta Liam és óvatosan alám nyúlt és felkapott az ölébe.
-Rendben de csak óvatosan. -mondta az orvos.
-Ne aggódjon doktor úr a legjobb kezekben vagyok. -nevettem. Liam át vitt egy nem messze lévő terembe. Beléptünk a terembe és Louist láttam meg éppen az ágyon feküdt és aludt. Nem volt semmije sem begipszelve csak egy nagy seb volt az arcán. Liam letett a mellette lévő ágyra.
-Köszi Liam. -mosolyogtam rá és egy puszit adtam neki.
-Szívesen hugi. -mondta és kiment. Hirtelen rám jött az álmosság így elaludtam.
*Fél óra múlva
Kinyitottam a szemem és Louist láttam meg a mellettem lévő széken.
-Louis! -mondtam boldogan.
-Szia. Hogy érzed magad?? -kérdezte.
-Köszi jól csak nagyon éhes vagyok. -fogtam a hasam.
-Ez ellen tehetünk valamit. Mondjuk nem a legjobb az itteni kaja,de ha éhes vagy biztos megeszed. -mondta és megnyomta a nővér hívót.
-Találkoztál a többiekkel?? -kérdeztem Louistól.
-Igen. -mondta Louis.
-Hogy van Zayn?? -kérdeztem.
Louis szemszöge
Most mit mondjak neki?? Hogy egy másik csajjal smárolt és semmi baja sincsen??
*Visszaemlékezés
Nagy meglepetésemre Petra feküdt mellettem. Gondoltam meglátogatom a többieket. Harry jól van már megint csajozik. Jellemző. Ő Harry Styles. Orsihoz is mentem. Mikor beléptem csak az egyenletes pittyegést hallottam. Mellette Niall volt. Egy csomó cső lógott ki mindkettőjük kezéből. Ez nem lehet igaz,csak most kaptam vissza de már megint nem ölelhetem. Mellé léptem és megfogtam a kezét.
-Tudom hogy hallasz úgyhogy figyelj rám. -kezdtem bele a beszédbe.
-Tudom hogy megfogsz gyógyulni...tudom. -mondtam és könny csepp gördült le az arcomon.
-Nem hagyhatsz itt. Én szeretlek. -mondtam és egy puszit nyomtam az arcára amin most nem volt ott az a jól ismert gyönyörű mosoly. Kimentem a szobából és Zaynhez mentem. A földet bámulva léptem be a szobába ám ami ott fogadott az nagyon meglepett.
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Nagyon-nagyon sajnálom hogy csak most tudtam hozni a részt. Tudom hogy nagyon mérgesek vagytok rám ezért hoztam egsy kicsit hosszabb részt mint a megszokott. Remélem megbocsátotok nekem. Puszi: ~Orsi~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése